Ilyenek voltunk...
2011.02.21. 20:34
Ma azokról az emberekről szeretnék írni, akik nem merik vállalni saját magukat.
Tudniillik takarítás közben Nőstény talált egy régi CD-t, amin jómagam, és néhány akkori barátom volt fénykép formájában fellelhető. Úgy gondoltam, nosztalgiázzunk kicsit, így albumba rendeztem őket, és kiraktam facebookra. Ekkor ért a meglepetés, ugyanis egy nagyon régi jó barátom, nem sokkal az album megosztása után közzétette a falán, hogy felhívja minden ismerőse figyelmét, hogy ne rakjanak fel róla retrogecigáz képeket, vagy ha igen, legalább ne jelöljék be rajta, úgyis törli a bejelöléseket. És akkor elgondolkoztam.
Ennek a barátomnak sikerült egy új megvilágításba helyeznie számomra az embereket. Lett ugyanis egy olyan csoport az ismerőseim között (tudniillik önmagamban csoportba osztom az ismerőseimet, és ez alapján állítom fel a fontossági sorrendet), akik nem merik vállalni saját magukat. Az úriember hivatkozási alapja az volt, hogy az egyetemi témavezetője is ismerőse facebookon, és gondolom nem szeretné, hogy lássa, milyen volt a gyermekkora. Na ez finoman szólva is kibebaszottulkurvára gáz.
Van ugyanis az ember gyermekkorában egyfajta csodálatos megtestesülése önmagának. Amikor még mindent szabad volt, nem voltak határok, és azt tehette, amihez kedve van, mert legfeljebb a szüleinek kellett elszámolnia mindezekről. Gyermekkorban még önmagunk lehetünk, azok, akik lenni akarunk, és nem azok, akiknek látni akarnak minket.
Azt gondolom, azok az emberek akik nem merik felvállalni tulajdonképpen saját magukat, egy hamis világot építettek ki maguk körül, ahol feddhetetlenek, hibátlanok, és olyannak állíthatják be saját magukat, amilyenek az elvárások velük kapcsolatban. Ezeket az embereket én úgy hívom, gyávák. Gyávák, mert nem merik megmutatni a világnak hogy igenis, ők tudtak élni, ők tudtak szórakozni, jól tudták magukat érezni akkor is, amikor mások már rég azon gondolkoztak, hogy mi lesz holnap, amikor nem volt fontos, hogy mi lesz holnap, csak az, hogy milyen lesz ma. Gyávák, mert letagadják azt, amik akkor voltak, a fiatalságukat, azokat a motívumokat, amik azzá tették őket, akik most. Gyávák, mert félnek attól, hogy a társadalom elítéli őket azért, meg boldogok voltak.
Én sosem tagadtam le, hogy milyen fiatal voltam. Sosem féltem attól, hogy valaki elítélhet amiatt, amit fiatalos hévvel tettem, amitől boldog voltam. Mindig azt gondoltam, hogy azok, akik emiatt ítélkeznek fölöttem, besavanyodott, unalmas emberek, akik irigyek arra, hogy nekem megvolt az, amihez ők sosem voltak elég bátrak.
És végképp felháborít az, amikor olyan emberek ítélkeznek, akik akkor, és ott, velem voltak, és együtt éreztük jól magunkat, együtt voltunk boldogok.
Remélem, hogy az a barátom, aki szégyenli saját magát, egyszer rájön arra, hogy azok az évek voltak igazán értékesek számára, amiket most szégyell. Hogy egyszer ráébred, hogy ha azok az évek, azok a bulik, azok az érzések sosem léteztek volna, akkor lehet, hogy sosem találja meg a nagy Ő-t, mert nem lett volna alkalma megismerni. Akkor nem alakultak volna ki benne azok a határok és félelmek, amiknek köszönhetően olyan ember lett, amilyen. Viszont azzal, hogy a gyávaság fala mögé húzódott, előbb-utóbb azon emberek közé fog tartozni, akik reggel felkelnek, elmennek dolgozni, hazaérnek, megebédelnek, tévéznek, megvacsoráznak, aztán elmennek aludni, hogy reggel az egész kezdődhessen előröl.
Nagyon bízom benne, hogy lesz egy ember, aki majd kimenti a fal mögül, aki felnyitja a szemét, aki ráébreszti arra, hogy mit jelent:
"Ilyenek voltunk...".
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bloodymoon · http://legozombie.blog.hu 2011.02.21. 20:50:24
bloodymoon · http://legozombie.blog.hu 2011.02.21. 20:52:20
mooneye · http://tuskevar.eu 2011.02.21. 20:56:12
De ez akkor is sznobság, mindenki más volt kicsinek, gázabb vagy sem, tökmindegy. Ha szégyelled, elrejted, ha örömmel emlékszel rá, akkor meg egy vállrándítással közlöd, hogy hát igen, ilyen is voltam, ezért is lettem az, ami. Akinek meg nem tetszik, bekaphatja.
Ha meg az egyetemi életed függ attól, hogy milyen arcokat vágtál évekkel ezelőtt, akkor valamit nagyon elbasztál :)
Uff.
bloodymoon · http://legozombie.blog.hu 2011.02.21. 21:07:56
T.A. 2011.02.21. 21:50:38
T.A. 2011.02.21. 21:54:41
mogy 2011.03.20. 16:10:50
Egyébként pedig ha meg is nézik az adatlapot, az intelligensebb emberek a képek mögé látnak: szürke egér-e vagy, vagy vezető, kreatív egyéniség? Ha állásinterjúztató lennék, nem azt nézném, hány képen vagy atomrészeg, hanem hogy te vagy-e az az ember, aki másokat heccel, vagy téged szívatnak? Ugyanaz a csapat vesz körbe rendszerint, vagy random tömeg? Birka vagy vagy egyéniség? - de ez csak az én véleményem, attól még lehet, hogy nem így van.
Rabyn 2011.04.10. 15:11:00
Pedig semmi különös nem volt azon a képen, egyszerűen egy farsangi bálon Arwennek volt öltözve (és egy laikus csak annyit látott volna belőle, hogy szép ruhában van).
Vannak olyan emberek, akik nem büszkék arra, milyenek voltak kamaszként, gyerekként.
Én büszkén vállalom a HP-s korszakom és büszkén felvállalom a mostani MTT-t is, akkor is ha sokan furcsán néznek és nem értenek meg érte. Azt hiszem egy szakdolgozat jegye nem attól fog függeni, hogy milyen képeken szerepelek. (A másik meg, hogy én pont ennek a társaságnak köszönhetem az egyetemet, a szakdogát, sok beadandóm témáját stb.)