Talán-válasz, tőlem.
2011.07.12. 02:53
Megragadnám a billentyűzetet, és válaszolnék egy régi barátom blogbejegyzésére, már ha szabad.
Egyedül vagy. Talán nem is tudod, mennyire egyedül vagy.
De mindenki egyedül van. Te is, én is, és a régi barátaink is. Mert soha senki mellett nem áll senki.
Az, hogy együtt vagy valakivel, nem jelenti azt, hogy Együtt Vagy Valakivel. A párkapcsolat nem mindig jelenti a lelki megnyugvást. A barátok sem. De hogy miért vagy egyedül, azt nagyon könnyű megmagyaráznom, és itt szervesen kapcsolódunk is a következő problémádhoz:
Túl nagy a nyomás.
Elvárásaid vannak magaddal szemben, és elvárásokat támasztanak mások is. Azt akarják, hogy felnőttként viselkedj, hogy megfelelj a társadalmi normáknak. Ez egyébként egy meglehetősen gusztustalan kifejezés. Társadalmi normák... Kicsit beskatulyázó. Olyan, mint egy vizsga. Az élet vizsgája. Ha egy feladaton pontot veszítesz, az kihatással van az egész vizsgaeredményre.
Azért vagy egyedül, és azért van mindenki más is egyedül, mert az elvárások problémákat szülnek. Rögtön az elején, az elgondolásnál. Mert ugye, minden elvárás előtt valahogy jönnie kell az isteni szikrának. Aztán, az elgondolás után, jön a tervezés. Amikor az elgondolást megpróbálod más formában is a tudatodba vésni. És aztán jön a legnehezebb része, a megvalósítás. Amikor az elgondolást tettekké kéne átformálni. És itt, amikor ennél a résznél tartasz, akkor keletkezik az egyedüllét. Mert milyen szép is, hogy tanulsz, szakmát szerzel, dolgozol, pénzed lesz, férjhez mész, gyereket szülsz, felneveled őket, aztán nyugdíjas leszel, végül meghalsz. Na EZ a társadalmi norma. De ez nem a valós élet.
A valós életben elvárások szükségesek, leginkább önmagaddal szemben. Hogy akard. Akarj tanulni, akarj szakmát szerezni, dolgozni, házasodni, gyereket nevelni, és persze a végén meghalni.
Azért vagy egyedül, mert mindenkinek megvannak a maga problémái, és ezek száma az éveid számával arányosan növekednek. Emlékezz csak arra, amikor még Foresteztünk, meg Íjászoztunk, és nem gondolkoztunk azon, mit fogunk enni holnap. Amikor az volt a probléma, hogy ez a sör lemegy-e még, vagy sem. Vagy hogy ki kivel jött össze, ki kivel szakított, és miért, és hogyan. És jó volt, mer azonos volt a probléma. Mindenkinek ugyanazok voltak a problémái.
Aztán teltek-múltak az évek, szakmákat szereztünk, és elkezdtünk dolgozni. Már akinek sikerült. És itt jött képbe talán az első elvárás önmagaddal szemben. Hogy ugyanúgy munkát találj, mint a régi barátaink. Hogy ne te legyél a kívülálló, hogy ne veled legyen a probléma, ne te legyél a csóró munkanélküli a társaságban. És bizony, sokan egyedül maradtunk ezzel a problémánkkal, ki így, ki úgy. Mert volt olyan is, akinek nem volt szakmája, és azért nem talált munkát, volt olyan, akinek volt szakmája, és azért nem talált munkát. És ez ugye már nem azonos probléma, mert más a probléma okozója. Így nem beszélgettünk róla, mert elkezdtünk különbözni egymástól.
Aztán, általában akinek lett munkája, lett pénze is, így gyakrabban tudott eljárni sörözni, mint mi, akiknek nem lett munkája. Mert meghívatni magadat, egymás után többször is, az már ciki volt. Ezért inkább valami ál okra hivatkozva nem mentünk el. Mert nem akartunk cikik lenni. És akkor elveszítettünk pár régi barátot. Legtöbbször azokat, akikkel megbeszéltük a problémáinkat. Mert nekik is megvolt a sajátjuk, mert dolgoztak, nem értek rá, vagy ha igen, az nekünk drága volt. Ezért nem találkoztunk, nem beszélgettünk egymással, nem hallgatott meg senki, egyedül maradtunk.
Te is, én is, és sok régi barátunk is.
Aztán, saját magányunkon töprengve, a saját problémáink elől menekülve elkezdtünk azon gondolkozni, hogy esetleg velünk van a baj. Hogy szarok vagyunk, alkalmatlanok a feladatra. Pedig ez nem így van.
A fent leírt folyamat ugyanis teljesen természetes. Természetes, hogy eltávolodtunk egymástól, hiszen mindenki a saját problémáival foglalkozott. Már nem vagyunk képesek arra, hogy gátlástalanul megbeszéljünk dolgokat egymással, másokkal, mert olyan problémáink vannak, amik senkit nem érdekelnek. Mert van nekik is, éppen elég. Nincs olyan ember, aki hinne bennünk - már a régi barátaink közül - mert bennük sem hisznek már a régi barátaik. Te sem hiszel bennük, én sem, és sokszor ők, saját maguk sem.
Biztos te is rengetegszer eljátszottál már a gondolattal, hogy húsz év múlva, amikor sikeres leszel, és lesz mire büszkének lenni, majd találkozunk, és mesélünk egymásnak arról, kinek hogyan alakult, alakul az élete. És biztos te is tudod, hogy ez sosem fog megvalósulni. Mert mindenkinek lesz mire büszkének lennie, mindenki ér majd el sikereket, és mindenki a sajátját tartja majd a legjobbnak. És az sem biztos, hogy pont veled, vagy velem akarják majd megosztani, mert másokkal lesznek körülvéve, más barátaik lesznek, mások fogják érdekelni őket, mi pedig megmaradunk szép emléknek.
És ez is teljesen természetes.
Nem hiszem, hogy szociálisan nyomorék lennél. Csak már nem abban a körben mozogsz, ahol bárkit érdekelne hogy mi van veled.
Azok az emberek, akiknek igazán fontos voltál, úgyis meg fognak keresni, bár ettől még nem mondhatod majd el nekik a problémáidat. Mert őket sem fogja igazán érdekelni. Természetesen, meghallgatják, eltöprengenek rajta, és azt fogják gondolni, hogy te is csak problémákkal traktálod őket, holott ugye nekik is...
Egyetlen ember lesz talán, akinek elmondhatod majd a problémáidat, és meg fogja érteni azokat, és törődni fog velük, és hinni fog benned, támogatni fog, és segíteni, ha segítségre van szükséged. Ez az ember meg fog találni, mert mindenkinek van egy ilyen embere. Nekem is van, és lehet, hogy nem is tudsz róla, hogy már neked is. De előbb-utóbb meg fog találni, és biztos vagyok benne, hogy rögtön tudni fogod, ő az.
És, bár kérted hogy ne tegyük, én mégis megkockáztatnám, hogy én mindig szívesen segítek, ha tudok, bár nem ígérek semmit.
Addig meg próbáljunk megmaradni régi barátoknak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mooneye · http://tuskevar.eu 2011.07.12. 11:39:54
(Megvan egyébként ez az emberem, tegnap meg is kerestem hirtelen felindulásból... :))