Szóóóóval...

Rég írtam megint, de most nem ez az érdekes.

Szeretek fotózni.
Nagyon.
Nagyon-nagyon.
Ha tehetném, a nap 24 órájában fotóznék.

Azért fontos ez most, mert tavaly augusztusban azért költöztünk pont ebbe a házba, mert itt van az emeleti teraszról a legszebb kilátás. Szinte semmi nem lóg be a képbe, és ha kicsit kihajolok a korláton, akkor balra az első terepakadály a Hármashatár-hegy, szembe két panel Békáson, jobbra pedig ameddig ellátok, semmi. Ja, és fölfelé a tető is 3 méterre van tőlünk, úgyhogy arra is szép. Raknék fel fotót, de még nagylátószögben sem lóg bele a ház a kilátásba.
Azért költöztünk ide, mert Nősténnyel mindketten imádjuk a viharokat nézni, és hallgatni, és erre a legjobb lehetőségünk ezen a teraszon van.
És persze azért is, mert erről a teraszról lehet a legjobb villámfotókat készíteni. És ez a lényege az egésznek.
Az van ugyanis, hogy amióta tükörreflexes van, azóta szeretnék villámot fotózni, de valahogy sosem jött össze. A 350D-nek is van B-zárideje, de nem volt hozzá távkioldóm, anélkül meg ugye elég nehéz egy 1,5-2 perces expót bemozdulás nélkül zárni. Meg állványom sem nagyon volt. Aztán volt olyan is, hogy egyszerűen annyira szakadt az eső, hogy nem volt hová állni, még a régi házban. Meg a nyárfák is belelógtak a képbe. Szóval valahogy sosem jött össze.

Majd átköltöztünk ide, és vártuk a viharokat. És vártuk. És jött a tél. Aztán elkezdett melegedni az idő, de valahogy nem akartak viharok lenni. Majd eljött végre, múlthéten megvolt az idei év első olyan vihara, ami nem kerülte ki Budapestet. Ugyanis megszállottan nézem a methu térképeit, és rengeteg vihar lehetett volna itt is, ha nem kanyarodtak volna hirtelen jobbra, vagy balra. De a lényeg, hogy múlthéten megvolt az első vihar, én pedig aludtam. Francba.

Majd tegnap délután végre együtt néztük a teraszról a vihart. Délután.

Van a villámfotózásnak egy nagyon fontos szabálya. Akkor a legjobb, ha sötét van. Mondjuk éjszaka. Lehet persze délután is, de éjszaka az igazi.

Facebookon rengeteget keseregtem arról, hogy miért kerülnek ki minket a viharok, miért nem erre csapnak le a villámok, satöbbi, satöbbi. Tegnap végre volt vihar, voltak villámok, de nem volt elég sötét ahhoz, hogy igazán szép legyen, úgyhogy ezen is keseregtem egy picit. Hogy miért nem volt éjszaka, miért nem volt elég sötét ahhoz, hogy egy B-záridős, 1,5-2 perces expót ne kelljen nagyon lerekeszelnem, hogy szép legyen. Mert akkor igazán gyönyörű, amikor a fekete égbolton keresztül hasít a villám. Azért már megéri kockáztatni, hogy esetleg kicsit elázik a gép.

Merthogy azóta van 7D, van távkioldó, egy normális állvány, minden lehetőség adott, hogy a legszebb villámfotókat készítsem.

És mindezen kesergések közepette, folyamatosan azt kaptam az arcomba, hogy:

"Hát csinálj egy képet éjszaka, és fotosoppold rá a villámot...".

"Csináld meg a képet a villámról délután, és fotosoppold rá az éjszakát...".

Biztos vagyok benne, hogy minden igaz szívű fotós érti a problémámat a fenti két példamondattal kapcsolatban.

De vannak itt olyanok, akik nem fotósok. Nekik szól most ez a bejegyzés.

A villámfotózásnak a lényege, hogy lefotózzuk a villámot. Ennek a következő a módja:

- Megvárjuk, amíg erre jön egy vihar.
- Megvárjuk, amíg elég sötétben jön erre egy vihar.
- Felállítjuk az állványt.
- Rátesszük a fényképezőgépet.
- Ráteszünk a fényképezőgépre egy nagylátószögű objektívet.
- Levesszük az objektívről a szűrőt, hogy ne csillanjon be semmi.
- B-záridőt állítunk be.
- Bedugjuk a távkioldót.
- Rekeszelünk mondjuk olyan f8-f11 körül, bár kinek mi a szájíze.
- Beállítjuk a gyújtótávolságot úgy, hogy az égbolt lehető legnagyobb része beleessen a képbe.
- Ha lehet, végtelen fókuszt használunk, ha ez nem elérhető, megpróbálunk találni valamit, amire tudunk fókuszálni a tök sötétben.
- Megfogjuk a távkioldót, megnyomjuk a gombot, és kioldunk.
- Várunk.
- Ha láttunk egy villámot, megint megnyomjuk a távkioldón a gombot, és zárjuk az expót.
- Megnézzük a képet, és reménykedünk, hogy sikerült lefotózni a villámot.
- Az egész folyamat alatt végig izgulunk, hogy sikerül-e megcsinálni A képet.
 

Mert EZ a lényege a villámfotózásnak. Az izgalom, hogy sikerült-e megcsinálni A képet. Hogy ülünk a sötétben, az esőben, hallgatjuk a vihart, óóóó, meg ááááá, meg úúúú, és közben reménykedünk, hogy sikerül.

Az egész fényképezős dolognak pont az a lényege, hogy mindig izgulunk, hogy sikerül-e A kép.

Mert fotosoppal bárki tud jó képeket csinálni. Az is egy művészet. Fotosoppal akár robotokat is tudok csinálni a saját kertem közepére, és akkor azt mondják, hogy "apám, de fasza lett ez a kép, robotok vannak a kert közepén...", és akkor büszkék vagyunk magunkra, hogy meg tudjuk csinálni ugyanazt, amit rajtunk kívül milliárd ember. Sőt, fotosoppal villámokat is tudunk csinálni az égre, ahogy éppen belecsap a szomszéd házba, és akkor erre is azt mondják, hogy "apám, de fasza lett ez a kép, belecsapott a villám a szomszéd házba...", és akkor megint csak büszkék vagyunk magunkra.

De van ezzel egy nagy baj. Hogy nem igazi. Hogy csak az én képzeletem szüleménye, valójában nem történt meg, nem volt meg az izgalom, a pillanat varázsa, mert számítógéppel generáltam az egészet. Nem valós. Hamis kép.

A fotózás lényege pont az, hogy megpróbálunk elkapni valami valósat. Egy pillanatot, amit másnak nem sikerült, egy mozzanatot a valóságból.

A fotosopp meg olyan, mint a pornó. Nem igazi.

Ha én készítek egy képet egy tájról, és megmutatom majd az unokáimnak, hogy "nézzétek, amikor én fiatal voltam, ezen a hegyen még nem volt ennyi ház, és milyen szép volt...", akkor az unokáim csodálkozni fognak, és azt fogják mondani "ez igazán gyönyörű, kár, hogy nem maradt ilyen...". Ha viszont készítek egy fotosoppot egy tájról, és megmutatom az unokáimnak, hogy "nézzétek, ezt a képet én csináltam, milyen faszán görbítettem a teret...", akkor azt fogják mondani, hogy "kár, hogy ilyen a valóságban nincs...".

És ez a kurva nagy lényeg. Hogy a fotosopp a valóságban nincs. A fénykép viszont igen.

Azért lettem fotós, mert imádom ezt csinálni, mert imádom megörökíteni a pillanatot, és ezzel valós emlékeket megőrizni, mert imádom azt, amikor a barátaimmal megnézek egy képet, és azt mondják "emlékszel arra, amikor ez a kép készült?", és emlékszem rá, mert ott voltam, mert megtörtént.

És ugyanezért nem fogok fotosoppal villámokat csinálni egy képre, hogy ha majd később megnézem azt a képet, eszembe jusson az eső illata, az ég dörgésének hangja, az, ahogy a villám átcikázott az égen.

Nem mondom, hogy soha nem használok fotosoppot. Használok. Színkorrekcióra, képkivágásra, élesítésre. Olyan dolgokra használom, amik alapjaiban nem változtatják meg a képet, csak eltüntetik azokat a hibákat, amiket én vétettem, amikor a kép elkészült, esetleg arra, hogy eltüntessem a kép egy részét. De attól maga a kép még valós marad.

Egy megszívlelendő tanács mindazoknak, akik nem értik a fotózás lényegét: Soha ne mondd egy fotósnak, hogy majd fotosoppal megcsinálod...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.