Obtunsus
2009.11.07. 22:06
Mai posztomban eredetileg politikáról akartam írni, ezért úgy gondoltam, megírom Obtunsust.
Obtunsus is életünk része, már jó ideje, nem is tudom pontosan, mi óta. Obtunsusról nem „elég annyit tudni”, mert mindig egy újabb arcát mutatja családunk felé. Volt már róla mindenféle véleményünk. Kripli – közben lett neve Pimpike párjának – nem igazán szereti Obtunsust. Amúgy Obtunsus Izabella párja. Izabella családunk legkisebb tagja (elég nehéz leírni, hogy Obtunsus, ezért legyen ő csak Obi).
Szóval van ez az Obi gyerek. Ő róla sosem lehet tudni, éppen milyen kedvében van, mert ha nálunk van, akkor sem látjuk. Obi úgy csinálja, hogy megérkezik, köszön, eszik, majd befekszik Izával az ágyba, alszanak, majd Iza délelőtt fölkel, Obi persze alszik még, Iza csinál neki reggelit, amit Obi természetesen az ágyba kap, majd eljön egy pont, mikor Obi beül a gép elé. Aztán néha kicsit kijön. Aztán visszamegy. Szóval nem sokat látjuk.
Van persze olyan jeles alkalom, például egy születésnap, vagy valami nagyobb csinnadratta, amikor Obi is szerves része lesz a történéseknek. Olyankor vicces, jó fej, bár néha kicsit bántó. Aztán mi Anyuval leülünk kávézni, Obi meg vagy a gép előtt, vagy az ágyban köt ki. Ebből kifolyólag természetesen Izabellát is keveset látjuk, hiszen nem teheti meg Obival, hogy magára hagyja, mert akkor Obi megsértődik. Ígérem, előbb—utóbb megírom Izabellát is.
Szóval Obi úgy van ott, mintha nem is lenne ott. Ez persze nem baj, de kérdem én, miért is én menjek oda köszönni Iza párjának, ha hazaérek, amikor végtére is Én értem haza? Nem az érkezőt szokták köszönteni? De ez persze igaz Pimpikére is, mert ő sem tud köszönni. Szóval bemegyek, és köszönök neki. Én. Aztán, mintha meg sem történt volna a pár másodperccel korábbi kommunikációs próbálkozásom, Obi hátat fordít, és nézi tovább a monitort. Nem baj, megszoktuk.
Elmesélem, hogy is néz ki egy ilyen eset, legalábbis megpróbálom átadni a dolgot, hátha így írásban sikerül, és hátha ráismernek az illetékesek. De lehet, hogy rosszul emlékszem majd, kicsit fáradt vagyok.
Természetesen egy szombati napon, hiszen általában szombaton járok haza Anyuhoz, és akkor általában viszem magammal Nőstényt is:
Tehát odaértünk. A jelenlévő egyének felhozatala a következő (igyekszem helyrajzi leírást is mellékelni): Újságíró ül a gépe előtt. Anyu ül a gépe előtt. Kripli fekszik az ágyon, ölében laptop. Izabella Obit nézi, ahogy Obi ül a gép előtt (nem mellesleg említettem már, hogy családunk minden egyes tagjának, gyakorlatilag odanőttek az ujjai valamelyik számítógép billentyűzetéhez, és csak nagy, fizikai fájdalmak esetén tudja lecuppantani onnan?), az egyik, és a másik kutya meg valahol a majd félszáz négyzetméteren belül öli egymást. Tehát mindenki el van foglalva. No és akkor megkezdődik első próbálkozásom kétirányú kommunikációt kiépíteni a családtagokkal. Bemegyek Anyuhoz, hiszen ő az első, átölelem, puszi-puszi, köszönés. Közben odaböfög egy Helló-t Újságíró. Aztán jön Kripli, majd hirtelen megjelenik Iza, és akkor már a két kutya is engem nyúz. Majd mikor lerendeztem mindenkit, be kell menni Obihoz. Mert ő nem jön ki, őt nem érdekli, ha megérkezem. Nőstény közben végig csókolgatja a családot, kutyástól, és ő is odajön Obihoz. És akkor Obi megöleli. Ő az egyetlen, nem vérszerinti családtag, akit Obi megölel. Persze, érdekes is lenne, ha nagy hévvel ölelgetné Pimpikét. És akkor jön az, hogy tegyél fel egy kávét, te is kérsz, igen, én is kérek. Valaki, általában Anyu, hiszen ő úgysem csinál egész nap semmit, csak játszik, feltesz egy kávét. Közben elmeséljük a gyors történeteket, és ízelítőt adunk abból, miről fogunk még mesélni. Obi természetesen a gép előtt. Közben Kripli is leteszi a gépét, és csatlakozik asztaltársaságunkhoz, és talán Izabella is kijött egy másodpercre, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Na, szóval el üldögélünk ott, isszuk a kávénkat, Újságíró felröhög, kijön, elmondja, mi is felröhögünk, Újságíró visszavonul lelki fedezéket nyújtó számítógép-kézi készüléke elé. Obi még mindig nem jött ki. Közben Anyu főz. Kripli mesél, hallgatjuk. Majd mi is mesélünk, akkor ő hallgatja. Majd megjelenik Újságíró, hogy mi is lesz az ebéd. Izabella a fürdőben, Obi a gép előtt. Jaj, bocsánat, már fekszik az ágyban. Telik-múlik a mese, közben kész lesz az ebéd, Iza terít, mi nézzük. Majd, mintegy varázsütésre (vagy inkább a frissen főtt étel illatára?) megjelenik Obi is, és helyet foglal az asztal szélén. Mi közben azon röhögünk, amit öt perce mesélt Újságíró. Obi persze nem röhög velünk, mert ő nem volt ott. Ekkor pillanatnyi csend következik be, ugyanis Anyu szedett mindenkinek, és kés, villa, vagy kanál van a szánkban. Amúgy meg van bennünk az a csodálatos képesség, hogy teli szájjal és teljesen érthetően, és artikuláltan tudunk beszélni. Mert hogy két rágás között Kripli elröhögi magát azon, ahogy Izára nézek, aki csillogó szemekkel bámulja, ahogy Obi eszik. Na, már most, kérdem én, ki az, aki ezen nem röhög? Mire átfut a gondolat az agyamon, már mindenki röhög. Kivéve Obit, és Izát. Ez így megy, amíg be nem fejezzük. Poénokkal dobálózunk, amihez tulajdonképpen csak Obi nem tud hozzászólni, mert hiszen egészen eddig bent ült a gép előtt. Akkor megesszük amit Anyu elénk rakott, Újságíró visszavonul, Anyu feltesz egy kávét (igen, sokat kávézunk). És, képzeljétek, mi történik? Obi ott marad. Tíz egész percet töltött velünk azóta, hogy két órával ezelőtt megérkeztünk. Nem baj, megszokjuk. Ugyanis, óraműpontossággal, amint letelik ez a tíz perc, Obi visszavonul. És viszi magával Izabellát is. Megkávézunk, elszívunk vagy fél doboz cigit, beszélgetünk, röhögünk, majd eljön azon sajnálatos perc, mikor is Nősténnyel a távozás hímes mezejére lépünk. Anyu megölelget, elmondja, vigyázzunk magunkra, Újságíró is köszön, Kripli is jó utat kíván, és még Iza is kiordibál a szobából. A kutyák is a kabátomon lógnak. Ti is észrevettétek, hogy kimaradt valami? Vagy inkább Valaki? Hát persze. Obihoz be kell menni, és el is kell tőle búcsúzni. Ez is megtörténik, hiszen mi Nősténnyel jól neveltek vagyunk, minket megtanítottak rá, hogy köszönni illik. Na elindulunk haza, és két emésztési folyamat közben elbeszélgetünk az eltelt napról.
Ez egy általános szombat. Ennyit látunk mi Obiból. Nem baj, hiszen mind tudjuk, hogy Obi ilyen, őt így kell szeretni. Természetesen, volt már olyan lépése, mikor azt kívántuk, többé ne legyen része életünknek, de Anyu akarta, mert Anyu mindig azt akarja, hogy mi boldogok legyünk.
Volt olyan is, hogy elhívtam Obit sétálni, megpróbálni beszélni vele, hátha sikerül, hogy hogyan is vannak ők Izával, hiszen Iza nekem sosem mesél, én férfi vagyok, nem tartozik rám. Akkor jó sokat sétáltunk, és Obi azt mondta, jól esett neki is. Majd egy hét múlva Iza leszúrt, hogy ne túráztassam ennyit Obit, mert hogy mégis milyen már az, hogy én ilyen sokat sétáltam vele, és hogy neki ez nem volt jó.
Hogy mi van? Nekem azt mondta, jó volt neki. Most akkor igen, vagy nem? Vagy mi van? Javítsatok ki, ha tévednék, de itt valakinek hazudnak. Nekem hazudik, hogy jó volt sétálni, mert nem akar megbántani? Nem tudja még, hogy nem sértődöm meg rajta? Mert akkor itt megint csak megjegyezném, hogy elég régóta együtt vannak ők. Vagy Izának hazudik? És ha igen, akkor neki miért? Én ezt komolyan nem értem. Talán soha nem is fogom. Iza szereti Obit, Obi (legalábbis melegen ajánlom neki) szereti Izát. Na akkor, kérem szépen, hol csúszott el a dolog, olyannyira, hogy Kripli, és én azt kértük tőle, Anyu születésnapján ne legyen ott? Azóta változott kicsit. Mármint Obi. Talán rájött, hogy mi nekünk nem tetszik az, hogy ő ilyen. És nem csak velünk ilyen, Izát is bántja. Biztosan nem direkt, de én úgy érzem, hogy mikor Iza kimegy a szobából, és Obi nekem hordja le mindennek, nem engem bánt vele, hanem őt. Nem tudom, hogy mit mondjak rá, hiszen Iza a húgom, ezért bizonyos méreti problémákon kívül semmi miatt nem buzerálnám. Főleg nem azért, merthogy Obi szerint Iza hülye, és buta, és hogy miért akar ő egyetemre menni, amikor diplomával semmit nem lehet elérni. Mert Iza állatorvos akar lenni. De ezt majd megírom egy Izás posztban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Firin Edhel 2009.11.07. 22:24:36
Rabyn 2009.11.07. 22:27:22
anyabanya44 2009.11.07. 22:27:56
anyabanya44 2009.11.07. 22:28:43
T.A. 2009.11.07. 22:28:51
Win Elen 2009.11.12. 12:38:17
Nem tudom, hogy szandekod szerint csak nekik, vagy egy bizonyos szuk kornek irsz. Netan, es erre utal a weblog forma, a nagykozonseg barmely tagjanak, leven ez most nekem is sikerult, es ki is meritem a nagykozonseg barmely tagja titulust. Szoval en inkabb ez utobbi mellett voksolok.
Nos a feltett kerdesre Obival kapcsolatban, nem nagyon lehet valaszolni, mert ahogy vegig az o szemszogebol neztem a dolgot, teljesen ertheto is lehet a viselkedese. Ertheto, ha hasonlo ertekrenddel viseltetnek en is, de nem. Ugyanakkor nem lehetek olyan korlatolt, hogy azt gondoljam a sajatom a mervado, ezert ertheto megis. Zavaros? Nem baj. :)
Probaltatok nyiltan beszelni errol a problemarol, vele? Van arra lehetoseg, hogy az o velemenye, hozzaallasa is ismerte valjon? Lehet, hogy szocialisan fejletlen, vagy eros komplexusok gyotrik. Nem egy karakan jellem, es nem kedvel olyan szinten benneteket, hogy atbillenjen a gatjain, ez pedig irracionalis magatartasban nyilvanul meg. (koszones) Kismillio oka lehet.
De lehet jobban kikristalyosodnak a viszonyok, a milyensegek, ha tovabb olvasok :)
Szivelyes udvozletem a csaladnak! :)
(bocs az ekezetekert, probalok majd elni veluk)